Képzeljünk el egy erdős völgyet valamikor az 5. században. Nincs Rustaveli sugárút, nincs Béke híd, nincsenek kávézók az óváros erkélyei alatt. A Mtkvari folyó kanyarog a hegyek között, a föld mélyéből pedig több helyen forró, kénes víz tör a felszínre.
A legenda szerint ezen a vidéken vadászott egy napon Vakhtang I Gorgasali, Kartli királya.
A király ragadozó madara üldözőbe vett egy fácánt. A történet változattól függően kissé eltér: valahol sólyom, máshol karvaly szerepel, és abban sincs teljes egyetértés, hogy a fácánt a király sebezte-e meg, vagy a vadászmadár kapta el. A végkifejlet azonban szinte mindig ugyanaz.
A két madár eltűnt.
Amikor a király emberei keresni kezdték őket, egy forró forrásban találták meg mindkettőt. A víz olyan meleg volt, hogy a legenda szerint a madarak megfőttek benne. Vakhtangot annyira lenyűgözték a természetes hőforrások, hogy elhatározta: várost építtet ezen a helyen.
Így született volna Tbiliszi.
Legalábbis a legenda szerint.
A város neve is a meleg vízre utal
A történet egyik része viszont egyáltalán nem mese.
A Tbiliszi név valóban összefügg a meleg forrásokkal. A grúz tbili – régebbi formájában tpili – jelentése: meleg. A város neve tehát nagyjából „meleg helyre” utal, és a magyarázatot a mai napig a terület természetes termálforrásaihoz kötik.
Nem véletlen az sem, hogy Tbiliszi egyik legősibb városrészének neve Abanotubani.
Az abano fürdőt, az ubani pedig városrészt, környéket jelent. Vagyis Abanotubani egész egyszerűen a fürdők negyede.
Ha ma valaki az óvárosból a Narikala erőd alatt lesétál a kénes fürdők felé, tulajdonképpen éppen arra a területre érkezik, amelyhez Tbiliszi alapításának története kötődik.
A látvány meglehetősen szokatlan. Az utcák között alacsony, téglából épített kupolák emelkednek ki a földből. Első pillantásra akár apró föld alatti építményeknek is tűnhetnek. A kupolák alatt azonban évszázadok óta fürdők működnek.
És a meleg víz ma is ugyanonnan érkezik: a föld mélyéből.
Akkor tényleg Vakhtang alapította Tbiliszit?
Itt válik igazán érdekessé a történet.
A hagyomány Vakhtang Gorgasalit tartja Tbiliszi alapítójának, a történelmi és régészeti adatok azonban arra utalnak, hogy a terület már jóval korábban lakott volt.
A Georgia Travel Abanotubaniról szóló összefoglalója olyan forrásokat is említ, amelyek a mai Tbiliszi környékén már a 4. században településre vagy erődített helyre utalnak. Vagyis Vakhtang valószínűleg nem egy teljesen lakatlan vadon közepén húzta fel az első házakat.
A szerepe ettől még óriási.
Az 5. század második felében uralkodó Vakhtang I Gorgasali jelentősen fejlesztette a települést, erődítéseket és más épületeket emeltetett, és az ő uralkodásához kapcsolódik Tbiliszi felemelkedése politikai központtá. A város kiépítését fia és utóda, Dachi folytatta; a fővárosi szerep is ebben az időszakban szilárdult meg.
Ki volt Vakhtang Gorgasali?
A legenda főszereplője nem kitalált alak.
Vakhtang I Gorgasali Kartli – nagyjából a mai Kelet-Grúzia – egyik legjelentősebb uralkodója volt az 5. század második felében. A grúz történelmi hagyományban hadvezérként, államszervezőként és építtetőként egyaránt fontos helyet foglal el.
Még a mellékneve is figyelemre méltó.
A Gorgasali elnevezést általában „farkasfejűként” értelmezik, amit a hagyomány a király sisakján megjelenő farkasábrázolással kapcsol össze.
Ma Tbilisziben sem nehéz találkozni vele. A Metekhi templom előtti sziklaperemen álló lovas szobra az óváros egyik meghatározó látványa. Innen szinte az egész történet helyszíne belátható: a Mtkvari, Narikala, az óváros és lentebb a kénes fürdők környéke.
Nehéz ennél jobb helyet elképzelni egy városalapító emlékművének.
A fácánnak még a grúz konyhában is nyoma maradt
A legenda érdekessége, hogy nemcsak Tbiliszi történetében bukkan fel.
A chakhokhbili nevű híres grúz étel nevében is ott rejtőzik a fácán. A grúz khokhobi szó ugyanis fácánt jelent. A ma általában csirkéből, hagymából, paradicsomból és rengeteg zöldfűszerből készülő fogást régebben fácánból is készítették.
A Tbiliszihez kapcsolódó gasztronómiai hagyomány ezért szívesen összeköti a két történetet.
A források fontosabbak lehettek, mint maga a fácán
Ha lehántjuk a legendáról a mesés réteget, egy nagyon logikus városfejlődési történet marad mögötte.
A természetes meleg víz értékes erőforrás volt.
Fürdésre lehetett használni, vonzotta az utazókat, és olyan helyet teremtett, ahol az emberek találkozhattak. Tbiliszi emellett fontos kereskedelmi utak találkozásánál feküdt, Európa és Ázsia közötti átjáróként. A fürdők így idővel nem egyszerűen tisztálkodásra szolgáló helyiségek lettek. Társadalmi térként is működtek.
Kereskedők találkoztak bennük. Üzletekről beszéltek. Barátok töltötték együtt az időt, családi eseményeket is szerveztek itt.
A Georgia Travel leírása szerint még olyan hagyomány is létezett, hogy a leendő anyósok a fürdőben szemlélték meg a jövendőbeli menyasszonyt.
Egy mai wellnessközpontnál ezt valószínűleg nehéz lenne szolgáltatásként értékesíteni.
A régi Tbilisziben azonban a fürdő az élet természetes része volt.
Egykor több mint hatvan fürdő működött
A középkorban Abanotubani jóval nagyobb fürdőnegyed volt, mint ma.
A történelmi forrásokra támaszkodó grúz turisztikai összefoglalók több mint hatvan fürdőről tesznek említést. A Georgia Travel szerint egy időben 65 fürdő működött a környéken.
Mára ezek többsége eltűnt, de a hagyomány nem szakadt meg.
Az Abanotubani fürdői továbbra is működnek. Van közöttük egyszerűbb, visszafogott belső térrel rendelkező fürdő, és olyan is, ahol mozaikok, díszes csempék és gazdagon kialakított privát termek várják a vendégeket.
Kívülről a legjellegzetesebbek mégis a földből kiemelkedő vöröses téglakupolák.
Ezek ma már szinte ugyanúgy hozzátartoznak Tbiliszi látképéhez, mint Narikala vagy az óváros régi, faragott faerkélyei.
Puskin sem tudott ellenállni a tbiliszi fürdőknek
A kénes fürdők híre messze túljutott Grúzia határain.
Alekszandr Puskin 1829-es kaukázusi utazása során Tbilisziben – az akkori Tifliszben – is megfordult, és felkereste a híres fürdőket.
Az élmény láthatóan mély benyomást tett rá. Útleírásában lényegében azt írta, hogy sem Oroszországban, sem Törökországban nem találkozott ezeknél pompásabb fürdőkkel. Ezután meglehetősen részletesen beszámolt a fürdető által végzett erőteljes masszázsról és dörzsölésről is.
Néhány évtizeddel később Alexandre Dumas père is járt Tbilisziben, és szintén rendszeresen látogatta a fürdőket. A Georgia Travel beszámolója szerint 1858-as tbiliszi tartózkodása alatt annyira megkedvelte őket, hogy távozásakor attól tartott: Párizsban nem talál majd hasonló élményt.
Vagyis a 19. századi utazóknak a tbiliszi kénes fürdő nagyjából olyan kötelező program lehetett, mint ma egy séta az óvárosban.
Miért kénszagú Abanotubani?
Aki először jár a fürdőnegyedben, sokszor még azelőtt tudja, hogy jó helyen jár, mielőtt meglátná a kupolákat.
Megérzi.
A termálvíz kénvegyületei miatt jellegzetes szag terjeng a környéken, amit rendszerint a főtt tojáséhoz hasonlítanak. Nem mindenki találja elsőre kellemesnek.
Néhány perc után azonban a legtöbben már alig figyelnek rá.
A vizet természetes geotermikus folyamatok melegítik, és ma is közvetlenül a föld alatti források táplálják a fürdőket. A modern tbiliszi fürdőélmény tehát nem egy történelmi látványosság utánépítése. Ugyanazt a természeti adottságot használja, amely évszázadokkal korábban is ide vonzotta az embereket.
És mi lett a fácánnal?
A történetnek természetesen több változata létezik.
Az egyikben Vakhtang sólyma kapja el a fácánt, majd mindketten a forró vízbe zuhannak. Más változatban maga a király lövi meg a madarat. Létezik olyan verzió is, amelyben nem fácán, hanem egy megsebesített szarvas talál gyógyulást a meleg vízben.
Ez már a legendák természetéhez tartozik.
Évszázadokon át mesélik őket, közben változnak, új részletekkel gazdagodnak, és idővel szinte lehetetlen eldönteni, mi volt a legkorábbi változat.
Egyvalami azonban mindegyik történetben közös: a forró víz.
Tbiliszi talán nem a fácán miatt született – de a meleg víz nélkül más város lenne
Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, vadászott-e Vakhtang király azon a bizonyos napon, valóban beleesett-e két madár egy kénes forrásba, vagy az egész történetet évszázadokkal később szőtték a város múltja köré.
Nem is biztos, hogy szükséges.
A legenda ugyanis meglepően pontosan ragadja meg Tbiliszi egyik lényegét.
Ez a város valóban a meleg források körül nőtt fel, neve ezekre a vizekre utal, történelmi fürdőnegyede pedig másfél évezreddel később is él.
A fácán közben Tbiliszi kulturális emlékezetének része lett.
Ha ma Abanotubaniban sétálunk a téglakupolák között, majd felnézünk a Metekhi sziklán álló Vakhtang Gorgasali szobrára, könnyű elképzelni az egész jelenetet.
Egy király vadászni indul.
Eltűnik a madara.
A földből gőz száll fel.
És valahol ezen a ponton elkezdődik Tbiliszi története.
Legalábbis az a változata, amelyet több mint másfél évezred múltán is szívesen mesélnek tovább.
Források:
- Georgia Travel – Exploring Tbilisi’s Sulfur Baths A Georgian National Tourism Administration összefoglalója Tbiliszi alapítási legendájáról, a város nevének eredetéről és az Abanotubani kénes fürdők történetéről. Georgia Travel – Tbilisi sulfur baths
- Georgia Travel – Abanotubani in Tbilisi Részletes történeti háttér Abanotubani kialakulásáról, a Vakhtang Gorgasalihoz kapcsolódó legendáról, a korábbi település nyomairól és a fürdők társadalmi szerepéről. Georgia Travel – Abanotubani in Tbilisi
- Georgian Encyclopedia – Vakhtang I Gorgasali Vakhtang I Gorgasali uralkodásának és Tbiliszi politikai központtá válásában játszott szerepének összefoglalása. Georgian Encyclopedia – Vakhtang I Gorgasali
- Alexander Pushkin – Journey to Arzrum, 1829 Puskin eredeti útleírása a tifliszi kénes fürdőkben tett látogatásáról. Pushkin – Journey to Arzrum
